1. Pályázhat minden olyan Magyarországon működő vállalat, amelyet Magyarországon jegyeztek be, vagy nemzetközi vállalat leányvállalataként hazánkban működik. Pályázhatnak állami intézmények is.
  2. Pályázhatnak továbbá határon túli, szomszédos országokban cégközponttal rendelkező vállalatok is, amelyeknek van igazolhatóan magyarországi üzleti érdekeltsége, melyek magyar állampolgárságú munkavállalókat is foglalkoztatnak.
  3. A pályázatokat elsősorban a pályázó munkáltató vállalatok, illetve állami intézmények adhatják be, akik megnevezhetik együttműködő partner szervezeteiket is a pályázati anyagukban.
  4. Pályázatokat a vállalat nevében együttműködő partner (ügynökség, tanácsadó) is benyújthat, de ebben az esetben is a pályázó az általa képviselt vállalat.
  5. A pályázatokat kizárólag elektronikusan, a employerbrandingaward.hu honlapon található űrlapon keresztül lehet beadni.
  6. A pályázat első oldalán kérjük feltüntetni az alábbi adatokat
  • A pályázott kategória
  • A pályázati anyag címe
  • A vállalat vagy állami intézmény főbb adatai (név, cégforma, székhely, fő tevékenység, levelezési cím, adószám, bankszámlaszám, kontaktszemély adatai)
  1. Prezentáció feltöltése kötelező (PPT/Prezi). Prezentáció nélkül a pályázat érvénytelen!
  2. Videó feltöltése kötelező (egyszerre több anyag is feltölthető). A pályázatot összefoglaló videó felhasználásra kerül a díjátadón és a social mediában, amennyiben a pályázat a nyertesek között van!
  3. Kísérőlevél feltöltése opcionális, nem ragaszkodunk hozzá
  4. Az Employer Branding Award nyerteseinek (arany, ezüst, bronz) ügynökségei pontszerzők a Kreatív PR Toplistán. Az esetlegesen kiosztott különdíjak nem számítanak bele.
A teljes pályázati kiírás letöltése

Technikai feltételek


  • A pályázati anyag benyújtását kizárólag a lentebb található űrlap kitöltésével fogadjuk el.
  • Minden pályázatot PowerPoint- vagy Prezi prezentációként kérünk beadni (pdf, zip, ppt vagy pptx fájlként), maximum 100 MB méretben és maximum 20 slide terjedelemben. Kérjük, lehetőség szerint ebben helyezzék el az esetleges illusztrációs anyagokat is, ugyanakkor azokat külön is csatolhatják. Kérjük, hogy a nagy terjedelmű fájlok esetében használják a WeTransfer szolgáltatást, és a honlapon található űrlapon adják meg a feltöltött anyagok elérhetőségének linkjét. A WeTransfer használatáról itt talál útmutatót.
  • Továbbá kötelező beadni legalább egy olyan videót, amely összefoglalva bemutatja a pályázat tartalmát vagy a pályázathoz közvetlenül köthető tartalmat, maximum 2 percben. Több videó és kép is feltölthető a rendszerbe. Ez esetben kérjük, hogy a videó(ka)t a YouTube-ra töltsék fel, és a linke(ke)t mellékeljék számunkra szintén a honlapon található benyújtási űrlapon. Kérjük, hogy a videókat „nem listázott” módban töltsék fel, vagyis csak direkt linkkel legyenek elérhetőek. A feltöltéshez itt talál segítséget. A beadni kívánt képanyag kiváló minősége elvárt.
  • Rövid kísérő leírás beadása lehetséges (opcionális), amely a stratégia/kampány összefüggéseit, egyes részleteit magyarázza el maximum 1 db A4-es oldal terjedelemben. Az esetleges mellékleteket külön kérjük csatolni a honlapon (pdf, doc vagy docx fájlként, maximális fájlméret: 10 MB).
  • A beadott prezentációkat az MPRSZ közzéteheti információs felületein, illetve különböző szakmai rendezvényeken.

A pályázat benyújtása

Pályázni kizárólag az alábbi űrlap kitöltésével lehet.

Ha kérdése lenne a pályázati űrlap kitöltésével kapcsolatban vagy segítségre van szüksége, forduljon hozzánk az iroda@mprsz.hu e-mail címen vagy a +36 30 397 4176-os telefonszámon. Köszönjük!

Vállalati/Állami intézményi adatok


Kapcsolati adatok


Pályázattal kapcsolatos információk


Feltölthető pályázati anyagok


Prezentáció és képi anyag elérhetőségének linkje*
Kérjük, a prezentációkat és a képeket a WeTransferre egyben töltse fel, itt csak az ott kapott egy darab linket adja meg.
(a technikai leírást ITT találja)


Kísérőlevél feltöltése (opcionális)
(maximum 2 A4-es oldal, pdf|doc|docx, maximális fájlméret: 10 MB)


YouTube videók linkje
(a technikai leírást ITT találja)




Pályázatokat a vállalat nevében együttműködő partner (ügynökség, tanácsadó) is benyújthat, de ebben az esetben is a pályázó az általa képviselt vállalat.

A pályázat maximum 20 slide terjedelmű lehet és a pályázatot bemutató rövid videó csatolása kötelező!

A pályázatra nevező vállalat (munkáltató) vagy állami intézmény nevezésével tudomásul veszi, hogy a Magyar Public Relations Szövetség a nyertes pályaműveket közzéteszi, promotálja azokat. Nevező vállalat ezért pályázatát köteles PowerPoint/Prezi prezentációban összefoglalni és csatolni pályázatához, illetve pályázatával – nyertes pályamunka esetén – vállalja, hogy pályamunkáját a Szövetség által biztosított helyszíneken/rendezvényeken bemutatja. Ehhez kapcsolódóan kérjük, hogy a pályázat publikálásra szánt részében csak olyan adatokat szerepeltessenek, amelyek közzétehetők.
A nevezéssel a Pályázó elfogadja, hogy amennyiben a Pályázóhoz a pályázat vagy a Díj kapcsán előadói felkérés érkezik be, az MPRSZ dönthessen minden esetben előzetesen arról, mely fórumokon mutatják be a pályázati anyagot. (Kötelező!)