Az Employer Branding Award missziója
Egy vállalat vagy szervezet hatékony működésében meghatározó szerepet játszanak a tehetséges és elkötelezett munkatársak, megtalálásuk és megtartásuk pedig egy erősen versengő munkaerőpiacon komoly kihívást jelenthet. A legjobbakat úgy tudjuk bevonzani és főképp hosszú távon megtartani, ha vonzó munkahelyeket hozunk létre és folyamatosan építjük a munkáltatói márkát. Munkaadóként mindent meg kell tennünk, hogy a munkavállalói elvárásoknak megfeleljünk, a potenciális munkatársak számára beazonosíthatóak legyünk, például egyedi megoldások kínálásával.
Az employer branding, amely a HR és a kommunikáció szoros együttműködésére építve segíti egy külső és belső szemmel egyaránt vonzó munkahely kialakítását, mára túllépett a „nice to have” kategórián, és a vállalati működés szerves részévé vált. A jó munkáltatói márka ma már mérhető üzleti értéket teremt egy vállalat számára: alacsonyabb toborzási költséggel, több és jobb jelölttel a nyitott pozíciókra, kisebb lemorzsolódással az onboarding során és magasabb megtartási rátával a meglévő kollégák körében.
Az MPRSZ által immár kilencedik alkalommal meghirdetett Employer Branding Award célja, hogy elismerje és díjazza a legjobb munkáltatói márka-építő stratégiákat és aktivitásokat, és ezek széles körű bemutatásával, pozitív példákkal és inspiráló ötletekkel segítse a szakmát. A cél, hogy a legkiválóbb employer branding aktivitásokat megismerje és elismerje a szakma, és emellett a verseny hozzájáruljon a szakmai tudásmegosztáshoz és párbeszédhez, illetve a jó gyakorlatok minél szélesebb körben történő megismertetéséhez.
Az Employer Branding Award célja továbbá, hogy láthatóvá tegye a munkáltatói márka üzleti értékteremtését és díjazottjai által elismerje a mérhetően eredményes employer branding kezdeményezéseket. Munkáltatói márkája akkor is van egy vállalatnak, ha nem foglalkozik vele tudatosan. Manapság már nem elég „csak” jó munkahelynek lenni, annak is kell látszani.

