Március 25-én este a BMC-ben adták át az Employer Branding Award 2018 díjait azoknak a hazánkban működő munkáltatóknak, akik kiemelkedő munkáltatói márkaépítésükkel mutatnak példát a munkaerőpiac többi szereplője számára. A díj egyben a legjobbak hivatalos minősítése is, és egyedülálló a magyar piacon.

A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSz) a tavalyi évben negyedik alkalommal írta ki Employer Branding Awardot, azaz a Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díját. Az MPRSz Employer Branding Tagozata (EB Tagozat) a pályázatot azzal a célkitűzéssel hirdeti meg minden évben, hogy a legjobb hazai munkáltatói márkaépítési gyakorlatokat jutalmazza, bemutassa és megismertetesse a szakmai közönséggel. A díj közvetetten azt is célozza, hogy munkahelyeink minél örömtelibbek, igényesebbek és egészségesebbek legyenek. Az MPRSZ EB Tagozatának célkitűzései között szerepel továbbá a kommunikációs és HR szakma közelítése, általános szakmai edukáció és keretrendszer biztosítása, valamint a tudatos munkáltatói márkaépítés elterjesztésének segítése a magyar munkáltatók körében. Ennek fontos eleme az Employer Branding Award.

„Az idei pályaművek áttekintése során egyértelműen kirajzolódik a trend, hogy a pályázók sokkal tudatosabban építik munkáltatói márkájukat, mint eddig bármikor. A bevonzásban egyértelműen a social média megoldások tarolnak, míg a megtartásban pedig egyre nagyobb szerep jut a munkavállalói élményeknek, illetve a belső kommunikációnak, amely a munkavállalói közösség fontos formálójává lépett elő. A pályázatok száma jelentős emelkedést mutat a tavalyi évhez képest, ami jelzi a téma iránti érdeklődés növekedését, illetve a díj presztízsnövekedését. Ma már nem szükséges magyaráznunk, mit jelent az Employer Branding Award és miért volna érdemes indulni rajta” – mondta el Kádár Balázs, az MPRSz Employer Branding tagozatának vezetője, a díj létrehozója.

A szakmai zsűri alapos munkát végzett, 10 szempont mentén értékelte a pályázatokat két kategóriában (Éves Employer Branding Stratégia és Employer Branding Kampány) és kiválasztotta a 2018-as év legjobbjait.

Az idei zsűri tagjai

  • András Klára (Egis) – Humánerőforrás igazgató
  • Árr Mariann (Generali) – Head of Marketing & Customer Experience
  • Bocskai István (Takarékbank) – Kommunikációs vezető
  • Dulin Judit (Lidl) – HR cégvezető
  • Hornyacsek Zoltán (Continental) – Országos vállalati kommunikációs vezető
  • Jobbágy Eszter (Hewlett Packard Enterprise) – Business HR Partner for CEEMA Inside Sales
  • Mihók Krisztina (Erste Bank) – Emberi Erőforrás Management vezető
  • Virágh Adrienn (Siemens) – Kommunikációs igazgató
  • Vogronics Krisztina (Phoenix Pharma) – HR és vállalati kommunikációs vezető
  • Kádár Balázs – MPRSz Employer Branding Tagozat vezetője és elnökségi tag, a zsűri elnöke

A győztesek

A Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díját a 2018-ben a következő vállalatok nyerték el:

Fődíj (kategóriák feletti):

  • Magyar Telekom Nyrt. – A MOST Munkáltatója (Őszi kampány)

Employer Branding Kampány kategória– Közepes vállalat:

Különdíj: Ringier Axel Springer Magyarország Kft.  – Digital Media Campus (belső képzési program)

Employer Branding Éves Stratégia kategória – Közepes vállalat:

  1. Arany minősítés: Roar Kft. – Fiatalokhoz szóltunk. Sikerült!
  2. Ezüst minősítés: Geometry Global Hungary Kft. – Vibe Manager a Geometry Groupnál
  3. Bronz minősítés: Celanese Magyarország Kft. – Ahol működik a kémia

Employer Branding Kampány kategória– Nagyvállalat:

  1. Arany minősítés: Magyar Telekom Nyrt. – A MOST Munkáltatója
  2. Ezüst minősítés: Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. – Bridgestone Movember a Te bajuszod, a Te egészséged
  3. Bronz minősítés: Dreher Sörgyárak Zrt. – Dreher Inside – Employer Branding a 2018-as DreherFeszten 

Employer Branding Éves Stratégia kategória– Nagyvállalat:

  1. Arany minősítés: OTP Bank Nyrt. – OTP Bank – Közelebb a céljaidhoz!
  2. Ezüst minősítés: NN Biztosító Zrt. – Inspiration – Integrált Employer Branding Stratégia
  3. Bronz minősítés: BP Business Service Centre Kft. – Employer Branding Éves Stratégia

Az OfficeUp különdíját a Celanese Magyarország vehette át a bevonáson alapuló különleges irodakialakításának köszönhetően.

Újdonság, hogy az Employer Branding Award bekerült a Kreatív által jegyzett PR Toplistába, így a díjazott vállalatok együttműködő partnerei  (ügynökségek) számíthatnak utólagos pontjóváírásra.

Az Employer Branding Award 2019 kiírása ez év őszén várható.

A díjátadó további képeiért kattintson!